Riu

Megtaláltam egy régebbi rajzolós-firkálós füzetem benne a Black-out tagjaival, amik hát elég érdekesre sikerültek. Úgy döntöttem, hogy újrarajzolom őket. Riu-val kezdtem, mert őt sehogy sem sikerült olyanra rajzolni, mint ahogy elképzeltem. Az eredmény engem is meglepett. Igazán látszik, hogy mennyit fejlődtem rajzolásban és ennek nagyon örülök. :)

Az első 2011-es, a másodikat pedig most rajzoltam. ^^
Azért van egy "kis" különbség...

Rajzok

Egy-két rajz, hogy látni lehessen miről beszéltem.

 Takashi

 Shizu (végleges kinézet)

 Chino Noburo és Chino Haruki

Nos ömm...

Régen több lányt rajzoltam. Vagyis majdnem csak lányt rajzoltam, mert fiút valahogy nehezebb volt. Mostanában viszont már fiút rajzolok többet. De már mindkét nem megrajzolása elég jól megy. Ezen a nyáron határozottan fejlődő tendenciát mutat a rajzkészségem. ^^
Azt hiszem megrajzoltam a Black-out összes szereplőjét - bár egyik sem lett valami nagy durranás, úgy értem elég egyszerűen lettek ábrázolva. A történettel viszont nem haladtam. Lehet ma megírom a háttértörténeteket kb., hacsak nem állok neki a vámpírkáim normális, részletes megrajzolásához.

Alkonyatot olvasok, még csak harmadszorra, de már megint mindjárt vége.

ééééés Black-out *-*

Örömmel jelentem be, hogy Takashi, Riu, valamint Yashido aki azt hiszem még nem szerepelt a történetben.... No mindegy. Tehát a srácok megközelítik a bishi létet o.O *-* Majd mutatom. Majd.
Shizu-t még sajnos nem sikerült úgy lerajzolnom, ahogy szeretném...., de már alakul.
És végre lerajzoltam Nida-t!!! yihüüüüü ^^
(Majd az is mutatom.)

Bbbbblack-out

Nida

 Ha ma is elkések, azt nagyon meg fogom szívni. Ez által a gondolat által motiváltan rohanom végig a hátralévő métereket. Mikor berontok az iskola kapuján, összeütközöm egy sráccal. A lendület bevág az egyik bokorba.
- Denevér anyám! Jól vagy? – kérdezi a srác, majd kisegít a zöldből. Szőke, nagyon szőke. Szürke szeme van. Olyan, mint egy angyal, már ha az angyalok között van punk is. – Kérlek, ne bámulj így! Tudod, kicsit zavarba jövök tőle.
- Oh… bocsi. Amúgy jól vagyok, de most sietnem kell. – rohannék tovább a suli épülete felé, de utánam szól.
- Már elkéstünk. Hová sietsz? – Ja, hogy nála ez így megy! Elindulok befelé, közben hátraszólok a vállam felett:
- Tegnap nem jöttem be, ma sikerült elkésnem. Talán a tanár még nincs bent a teremben. Na, gyere! – állok meg az ajtóban.
- Ezt most komolyan gondolod?! Na ne már! – sóhajt egy nagyot, forgatja a szemeit, de elindul utánam. – Egyébként mi a neved? Csak hogy tudjam, kin kell bosszút állnom.

- Nida vagyok. Kumiko Nida.
- Nida, aha. Megjegyeztelek. Az én nevem Riu.
- Én is megjegyezzem?
- Ajánlott. – válaszol fenyegetően, de aztán rögtön elmosolyodik. Így még jobban angyalszerű. Punk angyal.

  Az órák után kitódulnak az osztályok a folyosókra. A szemem sarkából egy ismerős szőke fejet és ezüstkütyüs fület pillantok meg. Hátrafordulok, az angyal az tényleg. Riu. De miért megy visszafelé? Nem tudom, mi üt belém, követem. Át megy a suli sportépületébe. Nem edzésre megy. A tetőre vezető lépcsőt veszi célba. Fent egy lány vár rá. Már láttam valahol, Ayuminak hívják. Mire eszembe jut a neve, ők ketten már smárolnak. Hoppá! Tovább figyelek. Ez kukkolásnak számít? Valahogy nem esik jól, hogy ezt látom, hogy az angyalom… Mi van?! Ayumi finom eltolja magától Riut és belenéz a szemébe.
- Riu, ez így nem fog menni.
- Tudod, úgy érzem, mintha a húgom lennél. Szóval ez így kicsit… bizarr. – Riu fintorát látva valahogy megnyugszom. Nagyon valószínű, betett nekem a futás. Angyalokat képzelgek. Punk angyalokat, akik a húgukkal csókolóznak. Jobb ha hazamegyek. Húzás mielőtt észrevesznek.
- Nida! Te mit keresel itt?! – hallom Riu megdöbbent hangját. Gáz van!

'lepetééés!

Riu

 A nap hátralévő részében a környéket járom. Minden bárba, kocsmába és egyéb helyekre felragasztok egy-egy hirdetést, így mire haza érek enyhébben hulla vagyok. Beülök az ablakba és élvezem a késő délutáni napsütést.
- Riu! Itthon vagy? – Tako érkezik.
- Konyha!
- Shee hazaért már?
- Azt hallanád nem? – rögtön ráugrana, hogy hozott-e valami kaját. Nem mintha ő nem tudna főzni, csak lusta hozzá.
- Igazad van. Akkor szerkesszünk valami ehetőt mielőtt hazajön. – Tako lerúgja a csizmáit és belép a konyhába. Már nem szól rám, miért ülök az ablakban. Megszokta.
- Csináljunk spagettit. – javaslom. – Az gyorsan kész van. – Lemászok a párkányról és előásom a tésztát a szekrényből.
- Kezdj neki, mindjárt jövök. – ezzel elvonul fürdő iránt. Tehát, nem fog addig kijönni, míg el nem készítem a kaját.
 Épp leveszem a tűzről a szószt, mikor Shizu beront a lakásba: - Kaját!
- Rakj tányérokat és ehetünk. – válaszolok nyugodtan. Shizu nagy csörömpölés és csapkodás közepette kipakol az asztalra és lezuhan a székre. Ekkor Tako egy szál nadrágban, törölközővel a nyakában kiballag a fürdőből. Shizu a szeme sarkából végig figyeli. Tako komótosan elballag a bejárati ajtóig és becsukja. Ugyan ebben a tempóban visszajön, Shizu mögé lép, eltűri a haját az egyik oldalról és belemorog a fülébe. – Hányszor elmondtam már, hogy csukd be magad után azt a rohadt ajtót? – Shizu egyenes előre néz, mintha nem is érzékelne. Mindig így kezdik. Kirakok magamnak egy nagy adag tésztát és sok szószt.
- Nem volt kedvem becsukni. Különben is, azért vagy itt nem? – von vállat Shizu lazának szántan, de látszik már nem sokáig fog ellen állni. – Mást úgy sem tudsz. –végszó. Tako kikapja Shizut a székből, átviszi a nappaliba és ledobja a kanapéra. Én pedig szépen felemelem a tésztával teli tányérom, meg a villám és bevonulok a szobába. Felnyomom max-ra a zenét. Eszek és sajnálom magam.

Jeee-jeje-jee-eee

Shizu

 Haldokoltam, pedig még csak tíz óra volt. Hogy’ ne haldokoltam volna, mikor még nem szívtam egy szálat sem! Szenvedtem ott a fotelemben, nem jött még egy denevér sem. Tako gonosz nem segített. Riu! Fel kell hívnom Riut. Előkotortam a ketyerét.
- Vedd fel! Vedd fel, te szőke idióta! – fohászkodtam.
- Felvettem, de azt hiszem le is teszem.
- Ne! Riu! Csak az elvonási tünetek miatt vagyok ilyen…
- Aha, hogyne. – ez szórakozik velem?! Karikák táncoltak a szemem előtt.
- Riu, segítened kell. Hozz nekem cigit!
- Mondtam, szokj le! – már hallatszott a hangján a beletörődés. Győztem! – Amúgy iskolában vagyok. Te küldtél. Hogyan vigyek cigit?
- Találj ki valamit! Csak Tako meg ne tudja, mert akkor mindketten guanóban leszünk. – Tako próbálta rávenni Riut, hogy végigjárja a sulit, ugyanis a srác eltervezte, amint 18 lesz, nem jár többet suliba.
- Rendben. Ellógok ebédszünetben. De csak hogy tudd, nem fogok visszamenni az iskolába. – kiakasztó egy gyerek.
- Tudok tenni ellene?
- Nem. – ezzel letette. Nagyot sóhajtottam és elnyúltam a fotelban. Körbe járattam a szemem a boltban. Amikor a pillantásom az újdonságok polcára tévedt, egy narancsszín felirat tolakodott elém.  Escape. A Shade egy újabb divat-rock banda volt. Minden velük volt tele. Azon gondolkoztam, vajon tényleg olyan jók-e. Kíváncsi lettem. Feltápászkodtam, leállítottam a hifit, kivettem a Blast CD-met – akkor még nem volt rajta aláírás – és beraktam az Escape-et. Nem aprózták el. Az első számot egy gyomor remegtető basszusgitár kezdte, majd egy srác kezdett el énekelni. Ez a hang… Mama, denevér, valaki! Szerelmes lettem egy hangba! Állj! Mit csinálok! Le kellett hűtenem magam. Nem kis csitri vagyok.
- Na, ide figyelj te! Te bizsergést keltő hangú akárki! Én egy komoly, 20 éves, felelősségteljes nő vagyok! Nem fogok elolvadni a hangodtól – álltam meg csípőre tett kézzel a hifi előtt. Mire végig mondtam a mondókámat, a srác elhallgatott és egy lány énekelt tovább. Olyan kis aranyos hangja volt, mint egy anime iskolás lánykának. – Ne! Kérem vissza a fiút!
- Hey! Te igen komoly nőszemély! Itt a cigid. – szólalt meg mögöttem Riu. Észre sem vettem mikor bejött. Mellém sétált lejjebb halkította a hifit – ezért nem hallottam! – és odaadta a cigit. – Egyébként mi ez?
- Még nem hallottad őket? Shade.
- Ja. – fintorgott. – Már tudom. Egy nap jobbak leszünk még náluk is.
- Ja? Mi az, hogy „ja”?! Annak a srácnak isteni hangja van! – kiakadtam enyhébben.
- A te hangod sokkal jobb. Különben nem a srác az énekes, hanem a csaj. A srác a basszeros, de egyébként gitáros. A csaj amúgy elbújhat melletted hangban. – mondta sértődötten.
- Csak hangban? – mosolyogtam, majd rágyújtottam végre. – Egyébként tényleg ennyire komolyan gondolod ezt a zenekar dolgot?
- Persze! – úgy elkerekedett a szeme, mintha a világ legegyértelműbb dolgára kérdeztem volna rá. – Te nem? Igazán komolyabban vehetnéd te is! – elképedve bámulok rá. Most lecseszett?! – Nem élősködhetünk örökké Takashi nyakán. Ha koncerteznénk és lennének saját dalaink meg albumunk, akkor vehetnénk, de legalább bérelhetnénk saját lakást. – nohát, a srác komolyan beszélt.
- Ebben van valami. De… - le kellett törnöm a lelkesedését, bár igazán jól hangzott amit mondott. – Felhívnám a figyelmed néhány hiányosságra. Nincs basszerosunk, hely ahol dalokat vehetnénk fel. És mégis ki írná a dalok szövegét? Mert a zenét összehozzuk, de a szövegek nagy problémát jelentenének. Csak szánalmas dolgok következnének, ha mi írnánk őket.
- Tehetnénk ki hirdetést a boltban meg más helyeken. – talán igaza van, egy próbát megér.
- Kérdezd meg Takot is. Majd utána kezdj szervezkedni.
- Megvolt. Akkor ezt kis is ragasztom. – kész vagyok. Ezek ketten nélkülem eldöntötték. Riu egy fehér lapot húz elő szűk nadrágja zsebéből és forgolódni, mászkálni kezd vele. Végül megáll az üvegajtó előtt és ráragasztja. A fehér felével az utca felé….
- Riu. – megdermedt fordulás közben. – Fordítva. – visszafordult, és Ja! felkiáltással a szöveges oldalával kifelé visszaragasztotta a lapot. Odament a telematricázott pulthoz és oda is felrakott egyet.
- Na, szia. – rám kacsintott, hátrarázta szőke tincsei és kihullámzott az ajtón. Megállt előtte, elolvasta, amit az előbb ő maga tapasztott ki. Bevigyorgott rám és elment. Ahogy az emberek elmentek mellette, megbámulták. Szűk, feszes, szürke nadrág simult keskeny csípőjére. Fekete pólója szaggatásain kilátszott a csupasz bőre. Fülében ezüst kacatok, csuklóin bőrpánt. Ez az idióta így volt iskolában?! Szeretem.

Bbbbbbbb

Riu

 Ha nem lettek volna haverjaim, biztos nem jártam volna be rendesen az órákra. A többi diákkal ellentétben, én nem tepertem, hogy mindenképp bekerüljek valamelyik egyetemre vagy főiskolára. Épp annyit tanultam, hogy meg ne bukjak. Nem láttam értelmét. Én már tudtam, hogy zenész leszek. Takoval sokszor beszéltünk róla, hogy alapítunk egy zenekart és Shizu lesz az énekes.
 Végre vége lett az órának. A tanár előtt értem ki a folyosóra – nem mintha foglalkozna vele, már hozzászokott. Nekitámaszkodtam a falnak, úgy lihegtem, mint aki egész órán nem vett levegőt. Borzalmas tudott lenni egy-egy ilyen nap.

- Szia, Riu. – köszönt rám egy angyali hang. Az angyali hang tulajdonosa kék egyenruhát, lecsúszott térdzoknit, felemás tornacipőt viselt. Rengeteg szőke haját, két varkocsba fonva pihent a vállain, hatalmas zöld szemei vidáman csillogtak.
- Töröld már le azt a bamba vigyort a képedről szöszi. – nincs angyal ördög nélkül. El nem tudtam képzelni, hogy lehetett ez két lány barátnő.
- Üdv, Risa. Mond csak, muszáj neked mindig Ayumi után mászkálni?
- Meg kell védenem tőletek. Bár a haverod még nálad is töketlenebb. Szóval csak azért jöttem én is, hogy téged szívassalak. – ez a csaj az agyamra ment mint mindig.

- De, Risa. – szörnyülködött Ayumi. – Riu, bocsi.
- Ugyan semmi baj. – ekkor leesett. Hol van Tomo? Tomo drága barátom itt van imádatod tárgya! jutott eszembe. – Szólok Tomonak. El ne menj! – berohantam az osztályba. – Tomo! Tomo, itt van Ayumi!
- Tényleg? – derült fel a srác arca, de rögtön elpirult és lehajtotta a fejét. – Nem…baj.
- Ne csináld már! Itt vár kint, gyere! – ezzel elkaptam a cingár srác könyökét és húzni kezdtem kifelé. Megkapaszkodott az ajtóban, de nem ért vele semmit. Nála még én is erősebb voltam, kirántottam a folyosóra. A lendülettől elcsúszott a szemüvege és összekócolódott a haja. Megsajnáltam és el is szégyelltem egy kicsit magam. Megtámogattam, hogy megálljon a lábán. Ayumi szégyenlősen mosolygott, Risa persze húzta a száját, én meg vigyorogtam, mint a vadalma. Tomo megigazította szemüvegét, beletúrt vállig érő hajába és megsemmisítően nézett rám. Rápillantottam Ayumira, egy pillanatra csak őt láttam. Nagyon aranyos lány. Nekem is tetszett, de mondtam el Tomonak. Ő jobban szereti, csak nem meri elmondani neki, bár szerintem Ayumi tudja.
Csendben álltunk. Kezdett egyre kínosabb lenni az egész. Kínomban már nem tudtam mit csináljak, így a legrosszabb jött ki belőlem. Elkezdtem röhögni, a többiek pedig csak álltak. Ayumi még mindig csak mosolygott, bár tudtam volna mit gondolt. Legszívesebben inkább sírtam volna a saját szánalmasságomon, de csak röhögtem idétlenül.

Arculat váltás és Black-out

Tavasziasítottam a blog outfit-jét egy Sakura-virágos háttérrel és újra színeztem a betűket, valamint, hogy a névhez hű legyek, raktam fel pár csokis képet oda baloldalra ^^
Na és akkor jöjjön a Black-out folytatása.

- Igenis főnök. – válaszolták kórusban, majd nem mozdultak.
- Kiakasztóak vagytok! – felhúztam a hosszúszárú csukám és elindultam dolgozni.
 A bolt, ahol dolgoztam egy utcányira volt a lakástól. Egy CD-bolt. Nem túl nagy, elfért egy tömbház aljában. A tulaj – Yoto Harada -, fiatalabb korában nyitotta álma megvalósulásaként. Nos, Yoto már közelebb volt a negyvenhez, mint a harminchoz és ritkán látogatott el a boltba megkérdezni mi újság. Szóval a bolt szinte az enyém volt. Mindent én csináltam és élveztem. Imádtam a zenét és az emberekkel is egész jól kijöttem.
Kinyitottam az üvegajtó, átfordítottam a táblát NYITVA jelzésre. Bementem, beraktam egy Blast CD-t a hifibe és behuppantam az összematricázott pult mögötti fotelomba. Néztem a kirakaton keresztül az járdán munkába, iskolába siető embereket és kocsikat. Valami hiányzott. Nem volt cigim! Feltúrtam a pult összes polcát. Semmi. Benéztem a polc alá, de csak egy üres dobozt találtam. Ránéztem a fejem felett lógó bakelit órára. Még alig kezdődött el a nap és én máris a halálomon voltam. Délig, ebédszünetig ki kellett volna bírnom. Lehetetlen.
Már majdnem teljesen kétségbe estem, amikor megszólalt az ajtó felett a vendégjelző csengő. Egy lány lépett be a boltba. Fekete farmer és kék póló volt rajta. A pólóján egy kistányér szemű denevér lógott. Hosszú, sötétbarna haja a lapockája alá ért, frufruja féloldalas. Szürke szeme fekete szemceruzával volt körberajzolva. Szemrése kissé kerek, szempillái hosszúak. Ováldad arca, falatnyi szája és nem kicsi orra volt. Megállt az ajtóban, egyet lépett, rám nézett, aztán a CD-kkel teli polcokra, majd vissza rám. Normál esetben hülyének néztem volna, de én is elnyílt szájjal néztem rá. Honnan pottyanhatott oda?
- Szia. – szólalt meg. – Ööö… A Shade legújabb albumát…, az Escape… azt keresem. – Nagyon tudott fogalmazni és olyan kis cuki hangja volt, mint egy óvodásnak. – Meg van itt nektek?
- Ja, Shade. Igen. – nehezen tértem magamhoz. Volt a kiscsajnak egy aurája. – Gyere mutatom. – Ezzel elindultam a bolt közepén álló polchoz, amin az újdonságok sorakoztak. Levettem az egyik fekete alapon narancs betűs CD-t. – Ezt keresed? – kérdeztem, miközben visszafordultam és frászt kaptam. A lány ott állt mögöttem, nem is hallottam, mikor utánam jött.
- Igen, köszi. – mosolygott fel rám és felém nyújtotta a kezét. Először nem tudtam mit akar, aztán leesett a CD-t kéri.
- Oh, tessék. – visszamosolyogtam rá, aztán visszamentem a pult mögé és beütöttem a kasszába az árat. Kivettem egy Shade poszter tekercset a fotelem mellett álló tartóból és odaadtam neki. – Köszi a vásárlást!
- Én is köszi. Szia! – majd kiment. Végignéztem, ahogy eltűnik az utcán. Hülyén éreztem magam. Álmodtam vagy tényleg itt volt? Aztán rájöttem ez már cigielvonási tünet. Hallucináltam. Felhívtam Takot, hogy hozzon valami elfüstölni valót, mert már rosszul vagyok. Erre azt válaszolta, túlreagálom és különben is leszokhatnék. Ezzel letette, sorsomra hagyott.

Nida

 Végre megvan a Shades legújabb albuma. Kicsit sem nézhettek hülyének, mikor végig ugránddoztam az utcán. Sebaj! Alig várom, hogy hazaérjek és meghallgassam.
Milyen szép volt az az eladó csaj és tök jó cuccai voltak, olyan punkos. Van ízlése az tuti.
 Mikor belépek a ház ajtaján, paradicsom és fűszer illatot érzek.
- Megjöttem! – kiáltok be a konyhába. Felpakolom a szatyrokat – mert közben bevásárolni is voltam – az asztalra. Kiveszem, kibontom a CD-t, a legnagyobb áhítattal kiveszem a lemezt és beteszem a lejátszóba. Kimeresztett szemekkel szuggerálom a magnót, amíg aztán meg nem szólal az első akkord, ekkor pattogni kezdek.
- Na, sikerült végre megvenned? - kérdezi anyu. – Ha kiörömködted magad, esetleg reszelhetnél egy kis sajtot.
- OK. – besasszézok a konyhába, előkotrom a reszelőt a fiókból, a sajtot a szatyorból. Ritmusra reszelek.
- De holnap már mész iskolába! A mai nap csak egy kivételes eset volt.
- Tudom, tudom. Ma is mentem volna, csak valahogyan elaludtam. – Még jó, hogy ma nem bal lábbal kelt fel, különben hason kúszással kellene közlekednem. Ehelyett spagettit szerkesztünk és megvettem a legkedvencebb zenekarom legújabb CD-jét. Annyira jó! Imádom! Ez egy nagyszerű nap. Ez az album még jobb, mint az előző. Nick hangjától szinte bizsergek. Lina hangja sem rossz, vagyis alap dolog, hogy jó hangja van, hiszen ő az énekes főleg, de Nick akkor is favorit.

Black-out

Most próbaként bemásolok egy részt, aztán kérem a véleményeket! ^^

Black-out

Shizu

 Halk kávé illat és dobolás kúszott be a takaró alá. Tako a kávés és a cukros doboz tetején verte az ütemet. Minden reggel erre ébredtem, az agyamra ment, de hiányérzetem lett volna enélkül. Kikászálódtam az ágyból, kinyújtóztam az ablakon besütő napsugárban, majd találomra felkaptam egy pólót a padlóról. Ahogy magamra húztam, kiderült, hogy nem az enyém. A térdemig ért és egy félszemű plüssmedve volt rányomva. Nem zavart. Faltól-korlátig dülöngélve eljuttam a lépcsőig, lendületet véve levonaglottam rajta. Álldogáltam kicsit az utolsó lépcsőfokon, amíg a szemem hozzászokott a beömlő fényhez. – Reggelt. – morogtam. Nem láttam semmit, hirtelen túl sok napfény akart beférkőzni a pupilláim mögé. Szurkálta az agyamat.
- Reggelt neked is, Kávét, narancsot, pirítóst, müzlit? – kérdezte Tako, aki a pultnak támaszkodva szürcsölte a kávéját. Ahogy a fény megvilágította mindig élénk, sötétzöld szemeit, úgy tűnt, jáde kövek fénylettek ragadozókéhoz hasonló szemrésében. Mahagóni-szín haja baloldalon ádámcsutkáig ért, a jobbon pedig milliméteresre volt borotválva. Hónaponta váltogatta a haja színét és formáját. Szögletes állán a hajával megegyező színű szakállka meredezett. Orra meredek egyenes. Bal fülében narancssárga fültágító. Az ujjatlan pólóból kilátszottak izmos karjai, akkor már tudtam, minden testrésze ugyanolyan izmos. „Nemhiába, a doboláshoz erő kell.” Ezt szokta mondogatni. Odoki Takashi így nevezték el huszonhárom évvel ezelőtt. Az ő lakásában élősködünk Riuval. – Ne bámulj már ennyire! Még a végén azt hiszem, hogy belém zúgtál! Inkább mond, mit kérsz reggelire!
- Mindent, amit felsoroltál. Plusz a cigimet.
- Nincs cigi! – hallatszott a konyhaablak felől. – Még nyolc óra sincs, te pedig máris cigizni akarsz?! Megtiltom! Igazán leszokhatnál már. Egy rajongónk sem lesz, ha te nikotintól sárga fogakkal fogsz énekelni. Ráadásul rohadtul cigi-szagod van! Büdös vagy! – vigyorog Riu, mind a háromszázhúsz fogával.
- Le fogok szokni, majd. És nem is vagyok büdös, a fogaim sem sárgák. Tehát eldugulhatsz! – fenyegetően néztem rá. Nem volt kedvem korán reggel vele kötekedni. Főleg, hogy részben igaza volt.
- Jól van gyerekek. – szólt Takashi mély, karcos hangján. – Nem kellene korán reggel egymás torkának ugranotok, vagy legalább ne az én konyhám közepén tegyéket.
- Rendben apuuu. – nyávogott Riu gyerekhangon. Nem mintha nem lenne elég gyerek. Tizenhét éves, szőke, szürkésbarna szemű, porcelán bőrű fiúka. Az ablakban ült, olyan vékony volt, hogy szinte nem is látszott az ellenfényben. Müzlit kanalazott. Most bekapta a kanala végét és a hajába túrt látásjavítási célzattal. Még ki sem vette fogai közül a kanalat, tincsei máris a homlokába, szemei elé hullottak. A lányok nyálcsorgatva fordultak utána, ha száznyolcvan centijével, negyvenhatos lábaival végigment az utcán. Álla keskeny, hegyes, orcái gyermeteg kerekek, szája szinte folyton mosolyra állt, ajkai festettnek tűnő rózsaszínek. Füleiben ezüstkarikák és egy kis fekete pont-füli. Testalkata csont és bőr, csoda hogy nem húzta el a gitár. Ő viszont nyúzta azt, hihetetlen hangokat tudott előcsalogatni a hangszerből.
 A szokásos, szinte meghitt, csipkelődéses hangulatban telt a reggel. Fél nyolckor aztán feltápászkodtam az asztaltól. – Ideje lenne elindulnom.
- Esetleg felöltözhetnél. – javasolta Tako.
- Gondoltam rá. – ezzel visszavonultam az alvószobába. A rendetlenség most jobban feltűnt, mint amikor felkeltem, de annyira nem, hogy elkezdjek összerakodni. Majd Takashi. Megkerestem a padlón hányódó cuccok közt a kedvenc szakadt farmerom, Riu pólóját pedig lecseréltem egy sajátra. Mikor visszaértem a konyhába a srácokat ugyanott találtam.
- Mi ez az éberkóma? Nektek nem kellene elkezdenetek készülődni? Riu, ha nem tudnád, emlékeztetlek, te még iskolába jársz! Takashi, te pedig még ráérsz, tehát összepakolhatsz odafent.

Shizu

Nos, sikerült egy publikálható képet készítenem a Black-out énekesnőjéről, bár annyira nem lett jó, hogy attól féljek valaki ellopja, úgyhogy megmutatom. ;)

Egyébként elkezdtem begépelni a történetet, legalábbis ami eddig megvan belőle.

Késztetésem volt

Nagyon erős késztetés volt, nem bírtam magammal. Tehát reggel, telerajzoltam és írogattam a busz bepárásodott ablakát. ^^ Rákörmöltem - szó szerint -, hogy Black-out min. kétszer, rajzoltam rá egy mangát, aki enyhén emlékeztet az egyik énekesemre, valamint - ez itt a reklám helye - ráírtam a blogcímemet is.
Oh, tegnap elfelejtettem említeni, hogy megírtam az első dalszöveget. És tudom, azt írtam tegnap, hogy nem adok bővebb infot..., de most... nemtudom. Szavazzátok meg, hogy el akarjátok-e olvasni a dalszöveget. A szavazatokat ennek a postnak a hozzászólásaihoz írjátok. Meg amúgy is írjatok komit, ha valami gondolatotok támad egy bejegyzéssel kapcsolatban! ^^

Miss Banán

Egy újabb becenév. Mit ne mondjak egyre jobbak lesznek. Maszatahhh szigorúan három h-val, Cuckovics Gedeon, Maszííí stb.stb.
Rájöttem, hogy nem szeretek esszét írni. Nem nekem való dolog, legalábbis elkezdeni különösen nagy akadályt jelent számomra. Bár a problémák ott kezdődnek, hogy rá kell vennem magam legalább a minimális érdeklődésre.
Black-out hírek. Tudom, azt mondtam bővebb információval fogok szolgálni, de ez nem így lesz. Ugyanis nincs levédve az ötletem! Így nem tárhatom ekkora nyilvánosság elé az egészet, tekintve, hogy a mai világban milyen lopkodós lények vannak.Tehát levédetésig semmi konkrét dolog! Már így is sokat árultam el. De már van érdeklődés, olyantól akire nem is gondoltam volna - már ha komolyan gondolta az illető -, úgyhogy most már tényleg el kell kezdenem írni. Már tudom is, hogy fogom kezdeni.... Háhá! Kiváncsi vagy rá?! ^^

Örömmel jelentem be..

..., hogy elértem a 100 látogatót! Sőt az előbb néztem, már 110-nél járok. Köszi nektek! ^^
és egy másik örömhír:
Megalakult a Black-out! Már van énekes is. Számszerint kettő. Most már elkezdhetem írni. Csak egy kicsit jobban ki kell még dolgoznom őket, de az alap már megvan. Valamint elkezdtem gondolkozni a dalszövegeken is.
Igyekszem majd a tudatomat egyben tartani és nem összeveszni magammal. Legalább is nem hangosan, mert az már igencsak skizoid lenne.
Nos, a következő bejegyzésben már bővebb infok lesznek a Black-out-ról.

Black-out

Zenekart szervezek. Vagy is rajzolok. Így leírva kissé abszurdnak tűnik, de attól még így van. Azt hiszem a NANA hatása miatt van. Onnan jött az ötlet. Tegnap kezdtem neki a megvalósításhoz, valójában már csak az énekesre várok, őt még nem sikerült megtalálnom. Viszont amint meg lesz, kezdődhetnek a próbák!
Te jóságos denevér! Annyi regénytervem van, alig győzöm őket fejben tartani. Így most nem is tudom igazán, melyikre kellene jobban koncentrálnom. De talán, most a Black-out-ra. Ez a legfrissebb, a másik kettővel most amúgy is elakadtam. Az elmúlt 1-2 hétben nem is igazán tudtam alkotni azon az árva versen kívül.
A család már nyaggat egy ideje, hogy küldjek be verset az egyik újságnak, most rávettem magam, csak azt nem tudom eldönteni melyik verseket válasszam.