Shizu
Haldokoltam, pedig még csak tíz óra volt. Hogy’ ne haldokoltam volna, mikor még nem szívtam egy szálat sem! Szenvedtem ott a fotelemben, nem jött még egy denevér sem. Tako gonosz nem segített. Riu! Fel kell hívnom Riut. Előkotortam a ketyerét.
- Vedd fel! Vedd fel, te szőke idióta! – fohászkodtam.
- Felvettem, de azt hiszem le is teszem.
- Ne! Riu! Csak az elvonási tünetek miatt vagyok ilyen…
- Aha, hogyne. – ez szórakozik velem?! Karikák táncoltak a szemem előtt.
- Riu, segítened kell. Hozz nekem cigit!
- Mondtam, szokj le! – már hallatszott a hangján a beletörődés. Győztem! – Amúgy iskolában vagyok. Te küldtél. Hogyan vigyek cigit?
- Találj ki valamit! Csak Tako meg ne tudja, mert akkor mindketten guanóban leszünk. – Tako próbálta rávenni Riut, hogy végigjárja a sulit, ugyanis a srác eltervezte, amint 18 lesz, nem jár többet suliba.
- Rendben. Ellógok ebédszünetben. De csak hogy tudd, nem fogok visszamenni az iskolába. – kiakasztó egy gyerek.
- Tudok tenni ellene?
- Nem. – ezzel letette. Nagyot sóhajtottam és elnyúltam a fotelban. Körbe járattam a szemem a boltban. Amikor a pillantásom az újdonságok polcára tévedt, egy narancsszín felirat tolakodott elém. Escape. A Shade egy újabb divat-rock banda volt. Minden velük volt tele. Azon gondolkoztam, vajon tényleg olyan jók-e. Kíváncsi lettem. Feltápászkodtam, leállítottam a hifit, kivettem a Blast CD-met – akkor még nem volt rajta aláírás – és beraktam az Escape-et. Nem aprózták el. Az első számot egy gyomor remegtető basszusgitár kezdte, majd egy srác kezdett el énekelni. Ez a hang… Mama, denevér, valaki! Szerelmes lettem egy hangba! Állj! Mit csinálok! Le kellett hűtenem magam. Nem kis csitri vagyok.
- Na, ide figyelj te! Te bizsergést keltő hangú akárki! Én egy komoly, 20 éves, felelősségteljes nő vagyok! Nem fogok elolvadni a hangodtól – álltam meg csípőre tett kézzel a hifi előtt. Mire végig mondtam a mondókámat, a srác elhallgatott és egy lány énekelt tovább. Olyan kis aranyos hangja volt, mint egy anime iskolás lánykának. – Ne! Kérem vissza a fiút!
- Hey! Te igen komoly nőszemély! Itt a cigid. – szólalt meg mögöttem Riu. Észre sem vettem mikor bejött. Mellém sétált lejjebb halkította a hifit – ezért nem hallottam! – és odaadta a cigit. – Egyébként mi ez?
- Még nem hallottad őket? Shade.
- Ja. – fintorgott. – Már tudom. Egy nap jobbak leszünk még náluk is.
- Ja? Mi az, hogy „ja”?! Annak a srácnak isteni hangja van! – kiakadtam enyhébben.
- A te hangod sokkal jobb. Különben nem a srác az énekes, hanem a csaj. A srác a basszeros, de egyébként gitáros. A csaj amúgy elbújhat melletted hangban. – mondta sértődötten.
- Csak hangban? – mosolyogtam, majd rágyújtottam végre. – Egyébként tényleg ennyire komolyan gondolod ezt a zenekar dolgot?
- Persze! – úgy elkerekedett a szeme, mintha a világ legegyértelműbb dolgára kérdeztem volna rá. – Te nem? Igazán komolyabban vehetnéd te is! – elképedve bámulok rá. Most lecseszett?! – Nem élősködhetünk örökké Takashi nyakán. Ha koncerteznénk és lennének saját dalaink meg albumunk, akkor vehetnénk, de legalább bérelhetnénk saját lakást. – nohát, a srác komolyan beszélt.
- Ebben van valami. De… - le kellett törnöm a lelkesedését, bár igazán jól hangzott amit mondott. – Felhívnám a figyelmed néhány hiányosságra. Nincs basszerosunk, hely ahol dalokat vehetnénk fel. És mégis ki írná a dalok szövegét? Mert a zenét összehozzuk, de a szövegek nagy problémát jelentenének. Csak szánalmas dolgok következnének, ha mi írnánk őket.
- Tehetnénk ki hirdetést a boltban meg más helyeken. – talán igaza van, egy próbát megér.
- Kérdezd meg Takot is. Majd utána kezdj szervezkedni.
- Megvolt. Akkor ezt kis is ragasztom. – kész vagyok. Ezek ketten nélkülem eldöntötték. Riu egy fehér lapot húz elő szűk nadrágja zsebéből és forgolódni, mászkálni kezd vele. Végül megáll az üvegajtó előtt és ráragasztja. A fehér felével az utca felé….
- Riu. – megdermedt fordulás közben. – Fordítva. – visszafordult, és Ja! felkiáltással a szöveges oldalával kifelé visszaragasztotta a lapot. Odament a telematricázott pulthoz és oda is felrakott egyet.
- Na, szia. – rám kacsintott, hátrarázta szőke tincsei és kihullámzott az ajtón. Megállt előtte, elolvasta, amit az előbb ő maga tapasztott ki. Bevigyorgott rám és elment. Ahogy az emberek elmentek mellette, megbámulták. Szűk, feszes, szürke nadrág simult keskeny csípőjére. Fekete pólója szaggatásain kilátszott a csupasz bőre. Fülében ezüst kacatok, csuklóin bőrpánt. Ez az idióta így volt iskolában?! Szeretem.
- Vedd fel! Vedd fel, te szőke idióta! – fohászkodtam.
- Felvettem, de azt hiszem le is teszem.
- Ne! Riu! Csak az elvonási tünetek miatt vagyok ilyen…
- Aha, hogyne. – ez szórakozik velem?! Karikák táncoltak a szemem előtt.
- Riu, segítened kell. Hozz nekem cigit!
- Mondtam, szokj le! – már hallatszott a hangján a beletörődés. Győztem! – Amúgy iskolában vagyok. Te küldtél. Hogyan vigyek cigit?
- Találj ki valamit! Csak Tako meg ne tudja, mert akkor mindketten guanóban leszünk. – Tako próbálta rávenni Riut, hogy végigjárja a sulit, ugyanis a srác eltervezte, amint 18 lesz, nem jár többet suliba.
- Rendben. Ellógok ebédszünetben. De csak hogy tudd, nem fogok visszamenni az iskolába. – kiakasztó egy gyerek.
- Tudok tenni ellene?
- Nem. – ezzel letette. Nagyot sóhajtottam és elnyúltam a fotelban. Körbe járattam a szemem a boltban. Amikor a pillantásom az újdonságok polcára tévedt, egy narancsszín felirat tolakodott elém. Escape. A Shade egy újabb divat-rock banda volt. Minden velük volt tele. Azon gondolkoztam, vajon tényleg olyan jók-e. Kíváncsi lettem. Feltápászkodtam, leállítottam a hifit, kivettem a Blast CD-met – akkor még nem volt rajta aláírás – és beraktam az Escape-et. Nem aprózták el. Az első számot egy gyomor remegtető basszusgitár kezdte, majd egy srác kezdett el énekelni. Ez a hang… Mama, denevér, valaki! Szerelmes lettem egy hangba! Állj! Mit csinálok! Le kellett hűtenem magam. Nem kis csitri vagyok.
- Na, ide figyelj te! Te bizsergést keltő hangú akárki! Én egy komoly, 20 éves, felelősségteljes nő vagyok! Nem fogok elolvadni a hangodtól – álltam meg csípőre tett kézzel a hifi előtt. Mire végig mondtam a mondókámat, a srác elhallgatott és egy lány énekelt tovább. Olyan kis aranyos hangja volt, mint egy anime iskolás lánykának. – Ne! Kérem vissza a fiút!
- Hey! Te igen komoly nőszemély! Itt a cigid. – szólalt meg mögöttem Riu. Észre sem vettem mikor bejött. Mellém sétált lejjebb halkította a hifit – ezért nem hallottam! – és odaadta a cigit. – Egyébként mi ez?
- Még nem hallottad őket? Shade.
- Ja. – fintorgott. – Már tudom. Egy nap jobbak leszünk még náluk is.
- Ja? Mi az, hogy „ja”?! Annak a srácnak isteni hangja van! – kiakadtam enyhébben.
- A te hangod sokkal jobb. Különben nem a srác az énekes, hanem a csaj. A srác a basszeros, de egyébként gitáros. A csaj amúgy elbújhat melletted hangban. – mondta sértődötten.
- Csak hangban? – mosolyogtam, majd rágyújtottam végre. – Egyébként tényleg ennyire komolyan gondolod ezt a zenekar dolgot?
- Persze! – úgy elkerekedett a szeme, mintha a világ legegyértelműbb dolgára kérdeztem volna rá. – Te nem? Igazán komolyabban vehetnéd te is! – elképedve bámulok rá. Most lecseszett?! – Nem élősködhetünk örökké Takashi nyakán. Ha koncerteznénk és lennének saját dalaink meg albumunk, akkor vehetnénk, de legalább bérelhetnénk saját lakást. – nohát, a srác komolyan beszélt.
- Ebben van valami. De… - le kellett törnöm a lelkesedését, bár igazán jól hangzott amit mondott. – Felhívnám a figyelmed néhány hiányosságra. Nincs basszerosunk, hely ahol dalokat vehetnénk fel. És mégis ki írná a dalok szövegét? Mert a zenét összehozzuk, de a szövegek nagy problémát jelentenének. Csak szánalmas dolgok következnének, ha mi írnánk őket.
- Tehetnénk ki hirdetést a boltban meg más helyeken. – talán igaza van, egy próbát megér.
- Kérdezd meg Takot is. Majd utána kezdj szervezkedni.
- Megvolt. Akkor ezt kis is ragasztom. – kész vagyok. Ezek ketten nélkülem eldöntötték. Riu egy fehér lapot húz elő szűk nadrágja zsebéből és forgolódni, mászkálni kezd vele. Végül megáll az üvegajtó előtt és ráragasztja. A fehér felével az utca felé….
- Riu. – megdermedt fordulás közben. – Fordítva. – visszafordult, és Ja! felkiáltással a szöveges oldalával kifelé visszaragasztotta a lapot. Odament a telematricázott pulthoz és oda is felrakott egyet.
- Na, szia. – rám kacsintott, hátrarázta szőke tincsei és kihullámzott az ajtón. Megállt előtte, elolvasta, amit az előbb ő maga tapasztott ki. Bevigyorgott rám és elment. Ahogy az emberek elmentek mellette, megbámulták. Szűk, feszes, szürke nadrág simult keskeny csípőjére. Fekete pólója szaggatásain kilátszott a csupasz bőre. Fülében ezüst kacatok, csuklóin bőrpánt. Ez az idióta így volt iskolában?! Szeretem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése