Sakura

Pár nap és kezdődik a tavasz első hónapja. Logikus, hogy esik a hó. Viszont a természetnek, időjárásnak nem számít a logika. Személy szerint én sem szimpatizálok a logikával, bár van amikor elengedhetetlen. Nem is erről akartam írni.
Tehát, arculatváltás ismét. Sakura *-*
Kész a vámpíros könyvem első része. V.L.A.D. Be kellene gépelnem és a karaktereknek is neki kellene állnom. Vagyis az alapjaik megvannak, meg pár elcseszett rajz is van róluk, de normálisan meg kell rajzolnom őket. Kidolgozva, árnyékolva, arányosan, stb. Lehet, hogy publikálom is, bár nem hiszem, hogy túl nagy lenne az érdeklődés. Publikálom, értsd: feltöltöm ide valahogy. Bár valószínűbb, hogy nem. Aki akarja majd elolvassa nyomtatott változatban. Ennyi.

Ezüst

Le akartam írni, hogyha egy szóval kellene jellemeznem magam, ezt mondanám. Ezüst. Ez azon a kómás reggelen a buszon zötykölődve még jó ötletnek tűnt leírni. El is kezdtem boncolgatni magamban, hogy ennek a színnek, anyagnak mennyi tulajdonsága van, ami rám is igaz. De amikor kivilágosodott, valahogy nevetségesnek tűnt a korábbi gondolatmenet.
Néha jobban örülnék, ha megmaradnék a reggeli/hajnali állapotomban. Olyankor gondolatokból, színekből összeállónak érzem magam.
Valamelyik reggel a késő tél és kora tavasz illúziója között botladozva valószerűtlen színeket produkált az ég és a távoli dombok egybeolvadása. Sötétkéses lila, korall, krémes sárga, sárgászöld, türkiz és üvegszerű világoskék. Ezzel teljesen ellentétesen tegnap reggel minden hullaszínű volt. Hullazöld, hullaszürke, hullabarna és hozzá rengeteg szemét. Nem igaz, hogy nem tudják összeszedni ha már más emberek eldobálták. Undorító.
Minden reggel, ahogy a busz egyre közelebb visz a városhoz, a sok emberhez, úgy tűnnek el a gondolataim. Túl sokat vagyok emberek között. Túl sok dologra kell figyelnem, így elfelejtem az érzéseket, hangulatokat amikről írni, rajzolni akartam. Nem szeretem ezt. Jobb lenne itthon maradni, a fák, a kutyáink, a családom, a papírom és a ceruzám társaságában.

Indiántánc 2.

 "Bevágom magam után az ajtót, levágom a hátizsákom a padlóra és egy könyvvel kivonulok az erkélyemre Most olvasok! felkiáltással. Hasra vágom magam a nyugágyon, de az előttem sorakozó betűkből egyet sem olvasok el. Beindul az agyam. Hogy került ide hirtelen az apám? Mi köze Johnny-hoz?"

" - Hé! - szól hozzám a mellettem ülő nyeszlett alak.
- Tessék Bob. - megadóan várom a következő hülye kérdést vagy fárasztó viccet. Már vagy egy órája zsibbadunk a kocsiban a bozótosban, várva a Felros karaván elhaladtát. Lassacskán befonom a szemöldököm.
- Dugunk?
- Mond csak Bob, emlékszel mit válaszoltam ahányszor csak ezt a kérdést tetted fel?
- Igen. - bólint. - Azt mondtad nem és ha még sokszor megkérdezem férfi szopránt faragsz belőlem, szó szerint.
- Akkor ezt mondogasd magadban. Rendben, Bob?
Ismét bólint. Hunyorog maga elé, koncentrál.
Már bőven hozzászoktam a Bobhoz hasonló együgyűekhez. Elviselem a hülyeségeiket, cserébe információt szolgáltatnak. De Bob az egyetlen, aki néha eljöhet velem a kis útjaimra, akcióimra. France Felros-t üldözöm Azért élek szinte, hogy az ő életét megkeserítsem.
Bob valamennyire megbízható. Hozzá képest a többi besúgó, tolvaj és csöves gyáva, kétszínű és túlságosan részrehajló. Mióta egyszer belevágtam a kádba ruhástól, cigivel a szájában, azóta Bob már nem büdös, - azóta ugyanis fürdik rendesen - és még tisztel is. Csak az állandó nemizhetnékje megy az idegeimre."