Miért is kezdtem el....?

A blogolást, hogy miért is kezdtem. Valójában? Halvány lila gőzöm sincs... Vagyis... Talán valami olyasmi lehetett, hogy szerettem volna egy helyet a verseimnek, irományaimnak. Bár igazából úgy gondoltam, a kutyát sem érdekli miket írok... Még most is van bennem ilyen érzés és beigazolódni látszik.
Nem tudom miről kellene írnom, hogy valaki elolvassa. Vagyis dehogynem! Ha divatról, a világvégéről, országhanyatlásokról, sztárokkal való csodás igazi/képzelt találkozásokról, szerelmekről, világfájdalomról írnék az talán érdekelne valakit. De nekem csak a "nyomi" kis verseim vannak a természetről, saját magammal való küzdésről és a különböző érzelmi függőségekről. Ilyesmi ugyan kit érdekel? Na persze, rajtam kívül.
Szerintem a verseknek általánosságban már amúgy sincs ma akkora értéke mint régebben volt. Néha nem is tudom minek van ma már igazi értéke...

Ezüst

Le akartam írni, hogyha egy szóval kellene jellemeznem magam, ezt mondanám. Ezüst. Ez azon a kómás reggelen a buszon zötykölődve még jó ötletnek tűnt leírni. El is kezdtem boncolgatni magamban, hogy ennek a színnek, anyagnak mennyi tulajdonsága van, ami rám is igaz. De amikor kivilágosodott, valahogy nevetségesnek tűnt a korábbi gondolatmenet.
Néha jobban örülnék, ha megmaradnék a reggeli/hajnali állapotomban. Olyankor gondolatokból, színekből összeállónak érzem magam.
Valamelyik reggel a késő tél és kora tavasz illúziója között botladozva valószerűtlen színeket produkált az ég és a távoli dombok egybeolvadása. Sötétkéses lila, korall, krémes sárga, sárgászöld, türkiz és üvegszerű világoskék. Ezzel teljesen ellentétesen tegnap reggel minden hullaszínű volt. Hullazöld, hullaszürke, hullabarna és hozzá rengeteg szemét. Nem igaz, hogy nem tudják összeszedni ha már más emberek eldobálták. Undorító.
Minden reggel, ahogy a busz egyre közelebb visz a városhoz, a sok emberhez, úgy tűnnek el a gondolataim. Túl sokat vagyok emberek között. Túl sok dologra kell figyelnem, így elfelejtem az érzéseket, hangulatokat amikről írni, rajzolni akartam. Nem szeretem ezt. Jobb lenne itthon maradni, a fák, a kutyáink, a családom, a papírom és a ceruzám társaságában.

Lusta természet

Tudod miért esett ma a hó?
Eddig egy kicsit jó idő volt. A természet elgondolkozott, hogy felébredjen-e, de mivel lusta, még egy kicsit betakarózott hóval és visszabújt szundikálni.

Tegnap írtam verset. Csúnya vers. De, egyszerűen ezt hozza ki belőlem ez a mindennapi látvány. Egyszerűen kétségbeejtő, mi van az utak mentén. Minden nap ez látszik a buszról, inkább már csak az eget próbálom nézni, de ez elől nem lehet elbújni. Az igazat megvallva nem is volt nagyon kedvem a címen elgondolkozni....Úgyhogy, az csak úgy van.

Látkép

Út szélén zsákban hulla,
Fák közt műanyag dudva.
Lásd a jövőt! Ne hajtsd le a fejed!
Figyeld csak síró Földedet!

Füstuszályos halálmadarak
Lepik el a csontos faágakat.
Szemét közt fattyú fű sarjad,
Bűneid nincs ki nyakába varrjad.

Szürke szél pörget nejlon zacskót
Valaki elütött egy kidobott tacskót.
Lóg szegénynek füle, nyelve, bele.
Kislány pöttyös labdával már nem játszhat vele.

2011.03.02.