Embert szeretni

Szép és igaz,
Szép, de fájhat.
Van aminek nem fordíthatsz hátat.

Lehet vigasz,
Lehet bánthat.
Lefoghatja néha szárnyad.
Szárnyaidat, melyeket ő adott neked.
Gyenge sajátjaid helyett.

Mondhat szépet,
Mondhat százat,
De embersége földre ránthat.
Mert ember ő, tökéletesen hibás,
Egy-két fájdalmas sebet üt, de begyógyít ezer mást.

Miért is kezdtem el....?

A blogolást, hogy miért is kezdtem. Valójában? Halvány lila gőzöm sincs... Vagyis... Talán valami olyasmi lehetett, hogy szerettem volna egy helyet a verseimnek, irományaimnak. Bár igazából úgy gondoltam, a kutyát sem érdekli miket írok... Még most is van bennem ilyen érzés és beigazolódni látszik.
Nem tudom miről kellene írnom, hogy valaki elolvassa. Vagyis dehogynem! Ha divatról, a világvégéről, országhanyatlásokról, sztárokkal való csodás igazi/képzelt találkozásokról, szerelmekről, világfájdalomról írnék az talán érdekelne valakit. De nekem csak a "nyomi" kis verseim vannak a természetről, saját magammal való küzdésről és a különböző érzelmi függőségekről. Ilyesmi ugyan kit érdekel? Na persze, rajtam kívül.
Szerintem a verseknek általánosságban már amúgy sincs ma akkora értéke mint régebben volt. Néha nem is tudom minek van ma már igazi értéke...