Mégsem...

mégsem írtam verset. Vagy is de, csak olyan kis összetákolt lett. És az a cím sem jutott eszembe. Tehát jöjjön a legutóbbi, ezt beküldtem egy preventációs pályázatra, valamint egy olyan amelyiket most találtam meg az irodalom füzetben. Először a nyertes darab:

Fekete dobozban ücsörögve,

Bárgyún bambulni vak tükörbe,
Édes mérget szíva tündéri ajakról;
Kavargó ködben sok tompa szín-lidérc kábtáncol.


Olykor magával ragad egy-egy,
Lábam földet nem érintve remeg,
S ha szép homályunk fénypenge metszi,
Mézes mérgű tünde ajak téboly mosolyát elveszti.


Kongva érve durva földre,
Testem szilánkokra törik össze,
Szilánkom a hideg fényt visszacsillogja,
De várva-várja mikor tér meg hozzá forrasztó gomolya.


S jő a tünde füstköd szárnyon,
Megragasztja szétmetszett szilánkom,
Mézes mérgét ismét belém tölti,
Fény világát sejlő homály újból betölti.


Végül fekete dobozban nyöszörögve,
Pánik tébollyal meredni vak tükörbe,
Melyből mézgaosztó tündém vicsorog vissza,
Látom amint szilánktestem utolsó halálcsókját ajakáról leissza.
2010.10.15.

Hátunk mögött a nappal,
Pórázon tartott haraggal.
Visszanézni nem merünk,
Csendben ülve szenvedünk.

Maszkos arcunk eltakar,
Önvilágunk felkavar.
Nem értik és nem értjük.
Messze hangzó éles fütty,

Hallatán fejem felkapom.
Velem szemben vérnapom.
Farkasszemet nézve,
Tekintetembe égve.
2010.09.28.