Egy különleges gondolat fogalmazódott meg bennem a buszon hazafelé. Lehet, hogy vannak olyan emberek a környezetemben, akikkel tényleg van egy-két közös pont és tudok velük dumálni.
Új embereket ismertem meg. Magamon is meglepődtem, hogy merek beszélni és ismerkedni "idegenekkel" és nem esznek meg és nem néznek hülyének, legalábbis elnézik. Ha így folytatom még a végén barátaim is lesznek. Akarom én azt? Tartok tőle, hogy ezek a dolgok olyanok, mint neten állatkát nevelni, egy ideig tök izgi, de egy idő után megunja az ember... Bár én aztán nagyon tudhatom, na mindegy.
Valaki egyszer megkérdezte; Jobb nekem egyedül? Hát hogy őszintén megmondjam, sosem éreztem magam egyedül - azt hogy kis mértékben skizo vagyok, most hagyjuk XD -, ha egyedül is voltam/vagyok akkor sem problémázok, mert nem nagyon tudom milyen egy társaság tagjának lenni, vagy függeni egy személytől. Na jó, ez így ebben a formában már nem igaz. Tudom milyen valakitől érzelmileg függeni. Már jól megszivattam magam ezzel a dologgal. Ezért is vagyok azt hiszem (túl) óvatos a barátkozással. Meg vannak olyan esetek, amikor egyszerűen taszít valakinek a közeledése. Leegyszerűsítve: rühellem, ha valaki nyomul és nem fogja fel, hogy nem rezonálok a próbálkozásaira. Szóval van, amikor nem merek és van amikor nem akarok ismeretségeket kötni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése