Volt egy nyár

Kopott sörpadok mellett ülve, a sörösüveg címkéjét tépkedve akartuk megváltani a világot, holott leginkább magunkat kellett volna megmentenünk. Gondolatainkba és alkoholba merülve nem zavartak sem a szúnyogok, sem a beázó tető, ami alatt ültünk. Halmoztuk az ötleteket, eszméket, egymást és a zenegépet túlkiabálva.

A zenegép választéka elég szélsőséges volt. Mi legtöbbször szüleink fiatalkorából származó rock és punk számokat üvöltöttünk, de volt, hogy egy öreg fröccsös által berakott mulatósra pattantunk fel, vagy éppen a helyi hobbi-nácival vertük az asztalt Rammsteinre.

Minél közelebb kerültünk az éjfélhez, annál laposabb lett a pénztárcánk. Tudták ezt a pultnál is, így egyre többször hangzott el az ominózus kérdés: Mit iszol? Ez főleg akkor történt, ha egy lányt küldtünk be a következő körért. A lányok viszonylag ritkán merészkedtek be egyedül a kocsma belsejébe, de a bátorságuk a bevitt sör és vodka-narancs mennyiségével egyenes arányban növekedett.

Éjfél után, mikor bezárt a kocsma és az utolsó öreg is elment, a tulaj még kihozott mindenkinek egy üveggel, aztán bezárt és ott hagyott minket. A sörpadoknál, a beázó tető alatt, ahova már nem jöttek a szúnyogok. Talán nem bírtak a vérünkben lévő alkohollal. Egyébként mi sem, bár azt hittük.

Már egymáson és az asztalon feküdtünk. Néha valaki száját elhagyta valami random hülyeség, amire elhaló röhögéssel reagáltunk.

Aztán a fiúk szervezete – nagyjából egyszerre – jelezte, hogy megszabadulna a viszonylag rövid időn belül bevitt folyadéktól, tehát elvonultak a sötétbe, a bokrok közé, könnyíteni magukon. Ordítva és röhögve futottak vissza. 

Megijedtek egy macskától, akit megzavartak vadászat közben és kiugrott a bozótból. 

A lányok közben megbeszélték, hogy haza kellene indulni, de amikor a srácok visszaültek, egyikük sem szólt semmit, csak álmosan dőltek neki a melléjük telepedő srácnak, akár a pasijuk volt, akár nem. A srácok pedig átölelték őket, akár a barátnőik voltak, akár nem.

Végül valahogy mégis sikerült elindulni hazafelé. Akik ugyanarra indultak, megálltak a legközelebb lakó háza előtt, hogy váltsanak még pár szót, aztán jó éjszakát kívántak. Volt, aki biciklivel érkezett, így volt, aki megpróbálta hazavitetni magát. Felértek egy cirkuszi mutatvánnyal. Ötven százalék esély volt rá, hogy az árokban kötnek ki félúton. Vagy igen, vagy nem. Másnap ez volt a kezdő-sztori.

Az a kétszínű kenyér!

Szombaton volt unokatesóm szülinapja. 9 éves lett a drága :) Keresztanyám - az anyukája - sütött barátság kenyeret. Az olyan, hogy megkapod  kovászt és egy hétig kell cseszegetni. Van benne dió, fahéj, mazsola meg csokidarabok. Elég bizarrul nézett ki, de miután megsült, finom lett. Túl finom. Négy sört megittam, attól semmi bajom nem lett, de az kenyér olyan barátságtalan lett, hogy a tegnap délelőttöt inkább végigaludtam, olyan rosszul voltam. Pedig úgy volt, reggel indulunk a strandra.
Délre szerencsére már jobban voltam, úgyhogy kaja után mehettünk pancsolni. Ott annyian voltak mint az oroszok! elfoglalták a szokott helyünket is, úgyhogy a strand másik felén találtunk csak helyet a fák alatt, de azért ott is jó volt.

Barátság

Szerdán osztályfotózás volt. Ma megkaptuk a képeket. Nos, életem első olyan osztályfotói amin tetszem magamnak ^^

Egy különleges gondolat fogalmazódott meg bennem a buszon hazafelé. Lehet, hogy vannak olyan emberek a környezetemben, akikkel tényleg van egy-két közös pont és tudok velük dumálni.
Új embereket ismertem meg. Magamon is meglepődtem, hogy merek beszélni és ismerkedni "idegenekkel" és nem esznek meg és nem néznek hülyének, legalábbis elnézik. Ha így folytatom még a végén barátaim is lesznek. Akarom én azt? Tartok tőle, hogy ezek a dolgok olyanok, mint neten állatkát nevelni, egy ideig tök izgi, de egy idő után megunja az ember... Bár én aztán nagyon tudhatom, na mindegy.
Valaki egyszer megkérdezte; Jobb nekem egyedül? Hát hogy őszintén megmondjam, sosem éreztem magam egyedül - azt hogy kis mértékben skizo vagyok, most hagyjuk XD -, ha egyedül is voltam/vagyok akkor sem problémázok, mert nem nagyon tudom milyen egy társaság tagjának lenni, vagy függeni egy személytől. Na jó, ez így ebben a formában már nem igaz. Tudom milyen valakitől érzelmileg függeni. Már jól megszivattam magam ezzel a dologgal. Ezért is vagyok azt hiszem (túl) óvatos a barátkozással. Meg vannak olyan esetek, amikor egyszerűen taszít valakinek a közeledése. Leegyszerűsítve: rühellem, ha valaki nyomul és nem fogja fel, hogy nem rezonálok a próbálkozásaira. Szóval van, amikor nem merek és van amikor nem akarok ismeretségeket kötni.