Notes for my younger self

A napokban megtaláltam néhány régebbi irományom. Naplószerűség, soha-el-nem-küldött levél és könyvkezdemény egyaránt volt köztük. Valójában mindegyik azt a célt szolgálta, hogy lenyugodjak, kiadjam magamból azt ami nyomasztott, amennyire csak lehetett. Volt amin hangosan felnevettem, meg olyan is amit majdnem megkönnyeztem. Mondhatni egy könyv élmény volt. Talán egyszer átfogalmazom valahogy és tényleg lesz belőle egy könyv. De arra rájöttem, hogy végre felülkerekedtem a dolgokon és mintegy kívülállóként voltam képes visszatekinteni.
Először pontokba szedtem, hogy miket mondanék régebbi önmagaimnak/önmagamnak (Hello Ms Bipolar 😂), de aztán természetesen vers lett belőle. Bár a legegyszerűbben úgy tudnám összefoglalni az üzenetet, hogy: NE!
Márpedig azért, mert hajlamos voltam (vagyok) túlgondolni, túlbonyolítani a dolgokat és az ilyen made-up problémákra rástresszelni. Na de, jöjjön a vers.

Napló

Megtaláltam a naplómat - az egyiket -. Hogy én mennyit problémáztam mindenféle hülyeségen?!
Meg azért nem semmi dolgok vannak benne. Így fiúkkal kapcsolatban például... XD
Idézek pár mondatot:

"...megkérdtezte, hány százalékban tudok fát mászni, mert az kell a számháborúhoz..."
"...elmentünk görizni, és arra terelődött a szó, hogy járunk-e. Erre ő azt mondta, hogy igen, mert negyedikben jártunk és azóta nem is szakítottunk..."
"Felültünk a libegőre (majdnem odahányt) :D"
"...sajnáltam, de olyan jót röhögtem..."
"Felhívom jöjjön el. Dehogy hívom! Úgysem jön. Vagy mégis. De nemtom...Mindjárt esik. Nem hívom fel. Négy óra már úgysem jönne. Vagy mégis. Fel kellene hívnom. Nem hívom..."
"Pasi - volt."
"Dumáltunk párszor. Mostmeg néha nem is köszön csak nééééééz.... XD"