Notes for my younger self

A napokban megtaláltam néhány régebbi irományom. Naplószerűség, soha-el-nem-küldött levél és könyvkezdemény egyaránt volt köztük. Valójában mindegyik azt a célt szolgálta, hogy lenyugodjak, kiadjam magamból azt ami nyomasztott, amennyire csak lehetett. Volt amin hangosan felnevettem, meg olyan is amit majdnem megkönnyeztem. Mondhatni egy könyv élmény volt. Talán egyszer átfogalmazom valahogy és tényleg lesz belőle egy könyv. De arra rájöttem, hogy végre felülkerekedtem a dolgokon és mintegy kívülállóként voltam képes visszatekinteni.
Először pontokba szedtem, hogy miket mondanék régebbi önmagaimnak/önmagamnak (Hello Ms Bipolar 😂), de aztán természetesen vers lett belőle. Bár a legegyszerűbben úgy tudnám összefoglalni az üzenetet, hogy: NE!
Márpedig azért, mert hajlamos voltam (vagyok) túlgondolni, túlbonyolítani a dolgokat és az ilyen made-up problémákra rástresszelni. Na de, jöjjön a vers.

Talking about "friends"....

Clearly, for me recently it's just a word. I thought... no. I hoped I had some. I realized their number is less than ever... The true of them is one or two... The others? I don't know why they were around me... Meaningless. Talking shit behind my back. Making my life a mess. They don't understand and they DO NOT WANT TO understand. Despite I was there for them when they had problems. But who cares? I'm just a lil' chick. Easy to use, easy to hurt. Here is the situation: Their life sucks?! Lets ruin others' life. How you dare to be happy since they're not?!
For me it's time not to care about them. I like the ones who stayed, and the others... I have nothing to say.