2011. április 12., kedd

Zörgőfű

Zörgőfű

Egy nap Fruska egyedül ment a buszállomásra.
A buszon fülledt meleg volt, Fruska fáradt volt és elaludt. A vezető keltegette a végállomáson:
- Kislány, kislány ébresztő! – megfogta Fruska vállát, mire a lány zavartan felnézett. – Végállomás. Hol kellett volna leszállnod?
- Angyalfalván. Most hol vagyok? – Fruska nem esett kétségbe, „Majd csak visszajutok valahogy.” gondolta.
- Nincs messze. Vissza tudsz sétálni a kerékpárúton, de meg is várhatod, míg elindulunk visszafelé. Ne aggódj, díjmentesen visszaviszlek. Ha ellenőr jön, majd beszélek vele.
- Nagyon szépen köszönöm, de szeretek sétálni.
Leszálltak a buszról, a sofőr megmutatta Fruskának merre induljon, óvta, vigyázzon az úton, majd elköszöntek egymástól. Fruska elindult Angyalfalva felé, a buszvezető pedig bement a pihenőbe, de az ablakon kinézve még figyelte, amint Fruska szép lassan – mintha kirándulna – elsétál.
Fruska mendegélt, élvezte a napsütést, a lenge szellőt. Nézegette a kék eget, a távoli fákat, út menti bokrokat, a kerékpárút melletti árokban virágzó vadnövényeket. Ezen a környéken kevés autó járt, így a madarak csicsergését is hallgathatta.
Búza-, repcetáblák mellett sétált el. Aztán valami olyat pillantott meg, ami kilógott a sorból. Nem messze előtte pásztortáskamező fehérlett. Fruska szaladni kezdett, mikor odaért átmászott az árkon, keresztülcsörtetett a bokrokon és egyszer csak ott állt a hatalmas fehér mezőn. Beljebb sétált, lehajolt és leszakított egy szálat. Lehúzkodta a szívecske formájú levélkéket, de csak annyira, le ne szakadjanak. A füléhez emelte és forgatni kezdte.
- Zörgőfű. – mondta.

  Egy nap elkísértem Fruskát az állomásra. A szokásosnál is elvarázsoltabb volt. Szinte meg sem hallotta, amit mondtam neki. Aztán mikor megjött a busz, amelyikkel haza szokott menni, csak ennyit szólt:
- Az a sofőr van. – ezzel felszállt a buszra. El sem köszönt tőlem. Bár volt már ilyen. Volt, hogy rajtam csüngött egész nap és volt, hogy szétszekálta a fejem, de én szerettem. Mondtam is neki. Nem úgy tűnt, mintha igazán felfogta volna. Néha úgy hittem ismerem, tudom mit érez. Sokszor nézem Fruskát és nem értem, hogy kerülhetett erre a sártekére. Vagy talán csak az én látásmódom teszi ilyen különlegessé? Másképpen egyszerű lány lenne? Fogalmam sincs. Én így látom Fruskát mióta ismerem.
  Másnap elvittem fagyizni. Mosolygott végig és aranyosan nevetett. Nem akartam előhozni megint a dolgot, az elrontotta volna a hangulatot. Örültem, mert Fruska velem volt és mosolygott.
Sétáltunk a vízparton. Belenéztem a szemébe, ami az ég kékjét tükrözte vissza. Vagy talán az ég tükrözte az ő szemének színét. Fruska elkapta a tekintetét, mint mindig.
- Holnap, nem. – szólalt meg hirtelen. – Ma eljössz velem valahova?
- Persze. De hova?
- Szép. – és ennyi. Nem mondott többet. Felszálltam vele a buszra. Elhagytuk Angyalfalvát, de Fruska nem szólt semmit. A végállomáson leszálltunk. Már csak mi voltunk utasok. A sofőrrel úgy köszöntek el, mintha már régóta jó ismerősök lennének.
Elkezdtünk visszafelé sétálni a kerékpárúton. Szép idő volt, de én inkább az előttem sétáló Fruskát néztem. Úgy nézelődött körbe-körbe, mint aki soha nem járt még arra. Egy pásztortáskamezőhöz értünk. Fruska szó szerint árkon-bokron túl volt mire észbe kaptam, de mentem utána.
Ott ült tengernyi pásztortáska között. Egyet a füléhez tartott és mozgatta. Csörgött. Odamentem és leültem Fruskával szemben.
- Nagyon aranyos vagy így. Ezért is szeretlek. – nem reagált, csak csörgette a pásztortáskát. – Hahó. Fruska. – integettem. Meredten bámult el mellettem. Kis idő után letette a pásztortáskát és rám nézett. Pár másodpercig egymás szemébe néztünk, aztán Fruska elkapta a tekintetét.
- Fontos vagy nekem. Csak ennyi. Jó veled beszélgetni, jó néha megölelni. Csak ennyi. Ha járnál valakivel, talán nem foglalkoznál velem egyáltalán. Önző vagyok. Tudom. – meglepett. Ezelőtt egyszer sem beszélt erről és most nem tudtam mit tegyek. Fruska letépett egy pásztortáskát, lehúzogatta a szív formájú leveleket, de csak addig, hogy le ne szakadjanak, a füléhez emelte és csörgetni kezdte.
- Zörgőfű. – mondta.

2 megjegyzés:

  1. És hogy hívták a buszsofőrt?! ;) :)

    VálaszTörlés
  2. Hátt...öm... igazából nem adtam nevet neki.^^

    VálaszTörlés