Fagyit-fagyit-fagyiiiit!

Ücsörögni egy padon és nézni, ahogy az emberek édes-hideg gombócok olvadozó halmait nyalogatva sétálnak fel és alá,- elmédben azzal a tudattal, hogyha rohadt gyorsan nem szerzel pénzt valahonnan vagy épp nem találsz egy olyan kedves, aranyos, téged megszánó ismerőst aki vesz neked fagyit, akkor a következő nyárig nem fogsz fagyos nyalánksághoz jutni - egyáltalán nem felemelő érzés. Sőt! Egyenesen lelombozó, kiábrándító, elkeserítő, kétségbeejtő, mondhatni felháborító. Egyszersmind arra sarkall, hogy nem használt kacataid, bizsuid, posztereid próbáld meg eladni mindösszesen két - ismétlem kettő! - nap alatt. Valójában már annak is felhőtlenül tudnék örülni, ha két gombócra valónyi összejönne, ha még több "bevételem" lenne, akkor valószínűleg repdesnék örömömben.